MALOMPART KULTURÁLIS ÉS TURISZTIKAI KÖZPONT

malompart_nyito_300


2004. július közepén Kapolcson nyitotta meg kapuit a Malompart Kulturális és Turisztikai Központ, amely a Keszthelytől Veszprémig, a Balaton északi partjától Pápáig húzódó régió legnagyobb rendezvényhelyszíne.

A Malompart, immár a több éves gyakorlati tapasztalatok által is bizonyítottan kiválóan alkalmas nagy látogatottságú, napi több ezres látogatót vonzó rendezvények befogadására, a rendelkezésre álló személyi, szervezeti és szervezési feltételek révén pedig azok színvonalas lebonyolítására.

Nyitás óta a rendezvényközpont területén közel száz program került lebonyolításra, melyek több mint 70 ezer látogatót vonzottak. Az elmúlt időszak programjaira a műfaji sokszínűség volt a jellemző. A rendezvényközpont színpadjain megfordult többek között a hazai jazz élet krémje szinte teljes egészében. Sor került továbbá színházi, népzenei produkciókra, pop, rock és más szórakoztató rendezvényekre. A programok keretében fellépési és bemutatkozási lehetőséghez jutnak az idősebb, befutott generáció tagjai mellett a tehetséges pályakezdő fiatalok is.

A Malompart rendezvényei továbbá kiváló lehetőséget nyújtanak a közvetlen és tágabb környezet, a térség értékeinek, életformájának tudatos bemutatására, a helyi művészi közösségek tevékenységének bekapcsolására is.

NÉHÁNY SZÓ KAPOLCSRÓL

Kapolcs gyönyörű természeti környezetben, a Káli medence Tájvédelmi Körzetben fekszik a forrásokkal és erdőségekkel körülvett Balaton-felvidéki Eger patak völgyben. A Veszprém és Tapolca közötti út mentén található település könnyen megközelíthető.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Magyarország nyolcadik nemzeti parkja. A több mint 56 000 hektár területű nemzeti park magába foglalja a Balaton-felvidéki régió mellett a Kis-Balaton területét. Az ország egyik legjelentősebb és leglátogatottabb Nemzeti Parkja ez, természeti értékei egyediek, kultúrtörténeti értékeit tekintve a szabadtéri múzeumhoz hasonlatos, páratlan tájképi adottságokkal, történelmi emlékekkel rendelkezik. A Malompart rendezvényközpont a Balaton-felvidéki Nemzeti Park „északi kapuja".